Oldalak

2015. december 18., péntek

Tartiflette (sajttal besütött burgonya)




Hozzávalók (4 személyre):
  • 50 dkg burgonya, meghámozva, vékonyra szeletelve
  • 5 dkg húsos füstölt császárszalonna. felkockázva
  • 1 hagyma, apróra kockázva
  • 1 dl tejszín
  • 25 dkg Reblochon sajt (vagy más, hasonló jellegű sajt)







  1. A burgonyát meghámozzuk, és vékonyra szeleteljük. Lobogó, sós vízben kb. 10-15 perc alatt puhára főzzük, de legyen még tartása, ne essen szét.
  2. Közben egy kis serpenyőben minimális (egy teáskanál) olajon megpirítjuk a füstölt szalonnát, Amikor kiolvadt a zsírja, hozzáadjuk a közepesen finomra aprított hagymát is, és üvegesre dinszteljük. 
  3. A megfőtt burgonyát leszűrjük. Egy hőálló edényben, jénaiban, vagy kisebb tepsiben elrendezzük a burgonya egyik felét, sózzuk, borsozzuk (óvatosan a sóval, mert a szalonna és a sajt is sós). 
  4. Rászórjuk a pirított császárszalonnát és hagymát, majd beterítjük a burgonya másik felével.
  5.  Ráöntjük a tejszínt.  
  6. A Reblochon sajtot (vagy más, hasonló típusú sajtot keresztben (lapjában) félbevágjuk, és a burgonya tetejére tesszük, vágott felével lefelé, tehát a kéreggel felfelé. 200C fokos előmelegített sütőbe tesszük, és kb. 25 percig sütjük, amíg bugyogni kezd és a teteje, ill. a sajt kérge megpirul.  (Zárójelben megjegyzem, utóbbi a legfinomabb falat.
Forrás: http://chiliesvanilia.blogspot.hu/

Én salátával szeretem enni.

2015. december 3., csütörtök

Francia hagymakarika

Panírozni

A panírhoz

A sütéshez

A hagymákat pucold meg, majd 1 cm vastag szeletekre karikázd fel.
Szedd szét a karikákat.
Egy tálban keverd össze a lisztet, sütőport, sót tojást és az olajat és a sört. Keverd teljesen simára.
A hagymakarikákat először mártsd a "panírba", majd 190 C-os forró olajban süsd aranybarnára őket.
Szalvétán csurgasd le és kész is! 

Parmezános-fokhagymas sült burgonya recept

 
 
 


  1. A sütőt melegítsd elő 200 C-ra.
  2. A parázsburgonyákat alaposan mosd meg, és vágd őket félbe,
  3. A sütőlemezen kend el az olvasztott vajat.
  4. Egyenletesen szórd szét rajta a parmezánt, majd a fokhagymaport.
  5. A vágott felükkel lefelé tedd a parmezánra a burgonyát.
  6. A 200 C-ra előmelegített sütőben légkeverés nélkül kb. 35 perc alatt süsd készre.
  7. Ez is készült a tökéletes Parmezános sült burgonya köret! ;)