Oldalak

2018. november 24., szombat

Fordított almatorta illatosan, puha piskótával

Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 3 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 dl olaj
  • 3 dl tej
  • csipet só
Valamint:
  • diónyi vaj
  • 2 evőkanál cukor
  • 3-4 alma
  • 1/2 citrom leve
Elkészítés:
  1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval habbá verjük. 
  2. A tojássárgákat a cukorral és a vaníliás cukorral  habosra keverjük, hozzáöntjük az olajat is, ezzel is elkeverjük.
  3. A lisztet a sütőporral elkeverjük, és a tejjel felváltva 2-3 részletben a cukros tojássárgához adjuk. Végül a tojáshabot is beleforgatjuk.
  4. Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, citromlével meglocsoljuk és összeforgatjuk.
  5. Egy kapcsos tortaformát alaposan kivajazunk, az alján a vajat kicsit vastagabban hagyjuk, meghintjük cukorral, majd elterítjük benne az almacikkeket.
  6. A tésztát ráöntjük, elsimítjuk, és 175 fokos sütőbe toljuk. 
  7. Légkeverés mellett kb. 30–35 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük, majd a sütőből kivéve 10 percet pihentetjük.
  8. Egy tálat a tortaforma tetejére borítunk, óvatosan átfordítjuk, lecsatoljuk a peremet, majd a forma alját finoman leemeljük a tetejéről. 
  9.  Hagyjuk kihűlni, majd szeletelve tálaljuk.

2018. október 30., kedd

Csokis joghurtos muffin

 

Hozzávalók:

  • 300 g liszt, 
  • 200 g cukor, 
  • 200 g joghurt, 
  • 90 g vaj, 
  • 70 g fehércsokoládé, 
  • 70 g étcsokoládé, 
  • 50 g kakaópor, 
  • 2 tojás, 
  • 3 tk. sütőpor, 
  • 1 dl tej
 
Elkészítés:
 
  1. A tojásokat egy keverőtálba ütjük, hozzáadjuk a cukrot, és egy habverővel az egészet fehéredésig keverjük, míg szép habos nem lesz.
  2. A lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a cukros tojáskrémhez, majd vékony sugárban beleöntjük a langyos olvasztott vajat, valamint a joghurtot, és alaposan kikeverjük.
  3. A sütőport, a kakaóport és a tejet szintén hozzáadjuk, és szép homogén masszává keverjük. 
  4. A muffin alaphoz öntjük az étcsoki- és a fehércsoki pasztillát, és egy spatulával a masszába forgatjuk. 
  5. Egy muffin sütőforma mélyedéseibe papírkapszlit teszünk, és egy fagyikanállal (vagy sima kanállal) egy-egy adag muffin masszát dobunk mindegyikbe
  6. . A sütés elején egy kevés gőzt adagolunk a sütőtérbe. 180 fokon, 20-22 perc alatt készre sütjük a muffinokat.

2018. október 29., hétfő

Olaszos rizottó


hozzávalók / 3 adag


elkészítés

  1. A hagymát apróra vágjuk, és egy vastag falú serpenyőben 3 dkg vajon lepirítjuk, ekkor hozzáadjuk a rizst, amivel tovább pirítjuk.
  2. A péppé vágott fokhagymát hozzákeverjük, és épp hogy kicsit pirulhatna, már fel is öntjük 1 dl húslevessel, és elkeverjük, befűszerezzük.
  3. Ha a lé elpárolgott, újabb 1 dl lével felengedjük, s ezt addig folytatjuk, míg el nem fogy. Közben beiktatjuk valamikor a fehérbort is. A rizottó akkor jó, ha a rizsben található keményítőtől a még el nem párolgott lé, nyúlós, sűrű szafttá fő és a rizs un. "al dente".
  4. Lezárjuk a lángot, hozzáadunk még 5 dkg vajat és a parmezánt, amit elkeverünk, és már tálalhatunk is.
Forrás: nosalty

2018. október 17., szerda

Egyszerű sajtmártás


Hozzávalók

  • 2 dl tej
  • őrölt fehérbors
  • 1 ek liszt
  • 20 dkg reszelt sajt

Elkészítés


  1. A tejet felmelegítjük. Megsózzuk, megborsozzuk, majd hozzáadjuk a lisztet és a reszelt sajtot.
  2. Ezután alacsony lángon sűrű keverés mellett szósszá főzzük. 
Forrás: http://www.mindmegette.hu/egyszeru-sajtmartas.recept/
 

2018. október 11., csütörtök

Darált hússal töltött gombafejek sütőben sütve

 

hozzávalók / 4 adag

·        8 nagy db csiperkegomba
·        500 g darált sertéshús
·        1 közepes db vöröshagyma
·        2 dl tejföl
·        20 g sajt
·        2 kávéskanál fűszerpaprika
·        1 közepes db paradicsom
·        2 teáskanál napraforgó olaj
·         ízlés szerint
·        bors ízlés szerint

elkészítés

  1. A hagymát kevés olajon megdinszteljük. 
  2. Hozzáadjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk. Folytonos kevergetés mellett megvárjuk, amíg a hús egyenletesen szétesik, mert az elején úgy viselkedik, mint egy massza. Ekkor egy pici vízzel felengedjük, hogy ne kapjon alá.
  3. Hozzáadjuk az fűszerpaprikát, és belevágjuk a paradicsomot. (Finomabb, ha a paradicsom héját előtte lehúzzuk.)
  4. Kb. 20-25 perc alatt puhára pároljuk, gyakori kevergetés mellett ügyeljünk a folyadék visszapótlására.
  5. Eközben előkészítjük a gombafejeket, kiszedjük a tönköket. A gombákat nyersen töltjük meg a töltelékkel, majd a tetejére tejfölt teszünk, és reszelt sajtot reszelünk.
  6. Előmelegített sütőben, rácsos tepsin aranybarnára sütjük.

2018. szeptember 25., kedd

Zöldséges tócsni


Hozzávalók:
  • 3 kisebb fej cékla vagy 3 db csicsóka és 1 db közepes krumpli vagy 3 szál répa és 1 db közepes krumpli
  • 1 kisebb fej hagyma lereszelve
  • 1 tojás
  • fokhagyma ízlés szerint
  • 2-3 ek. liszt
  • só, bors


  1. A zöldséges tócsnikhoz lereszeljük a különféle zöldségeket. 
  2. Lesózzuk a keverékeket, majd egy kicsit állni hagyjuk, végül alaposan kicsavarjuk a zöldségeket. 
  3. Az egyes variációkhoz hozzáadjuk a hagymát, fokhagymát, sót, borsot, majd beleütjük a tojást, és elkeverjük a liszttel is.
  4.  Ezután lapos pogácsákat formázunk a masszából, és egy tapadásmentes serpenyőben kevés olajon pirosra sütjük a tócsnik mindkét oldalát.
  5. Tálalhatjuk őket fokhagymás tejföllel vagy salátával is.

Forrás: https://gasztroangyal.hu/receptek/zoldseges-tocsni/

2018. szeptember 23., vasárnap

Gyümölcsös pite a'la Kriszti



A hozzávalókat 29-30 centi átmérőjű pitetálra méreteztem.

A tésztához :

30 dkg liszt
8 dkg porcukor
15 dkg vaj
1 tojás
2 tojássárga
1 citrom reszelt héja
fél sütőpor

A krémhez:
5 dl tej
1 citrom
5 db tojás sárgája
5 dkg liszt
10 dkg cukor
5 dkg vaj



1. Elkészítjük a krémet: a tejet egy deci kivételével feltesszük melegedni.

2. Egy kis műanyag edényben összekeverjük a tojássárgákat a cukorral és a liszttel, hogy könnyebben dolgozhassunk, beleöntjük azt az egy deci tejet, amit kihagytunk a lábasból.

3. Amikor forr a tej, besűrítjük a keverékkel, amint a sűrűsödés megtörténik, le is vesszük a tűzhelyről, és hozzáadjuk a citromhéjat és -levet.

4. A tésztához a puha vajat elkeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a tojást és a sárgákat, majd a lisztet, a reszelt citromhéjat, sütőpor és összedolgozzuk a tésztát. Folpackba csomagoljuk, majd egy jó órára hűtőbe tesszük.

5. Lisztezett gyúrólapon nyújtsuk ki a tésztát, helyezzük az előkészített piteformába amit alaposan kivajazok.A tészta alját szurkáld meg villával. Szebb lesz a „kosár”, ha a kibélelt formát félórára a hűtőbe teszed.

6.A kibélelt formát terítsd le sütőpapírral, és önts rá valamilyen pitesúlyt: egy bögre száraz hüvelyest (babot, borsót, lencsét) vagy rizst.Én rizst használok A nehezék megakadályozza, hogy a perem deformálódjon, továbbá a szurkálással együttesen nem engedi, hogy az alap hólyagos legyen.

7. Sütő előmelegítése 175 fokra (alsó-felső sütés), és úgy 30 - 35 perc alatt süssük meg.

8. Az elősütött tésztáról vedd le a nehezéket a papírral együtt. A pitesúlyt ne dobd ki, mert többször is használható. Tedd el a következő alkalomra egy csavaros üvegben!

9. A kihűlt tésztára öntsük bele a krémet és gyümölcsöt tegyünk a tetejére.

Nagyon finom :-)

2018. augusztus 16., csütörtök

így süsd a tökéletes natúr csirkemellet




1.      Hűtőből kivett csirkemellek mindkét oldalát alaposan sózzuk és borsozzuk.

2.      Most két 25 dkg-os mellel dolgozunk.

3.      Egy serpenyőt jó alaposan felhevítünk három evőkanál étolajjal, és amikor már jó forró, beletesszük a csirkemelleket.

4.      Úgy sütjük, mintha steaket készítenénk, azaz fél percenként fordítunk egyet a húsokon, amíg szép kéreg alakul ki rajtuk. Összesen 6 percig sülnek a 25 dekás mellek, de eltérő méretnél arányosan rövidebb vagy hosszabb ideig süssétek őket.

5.      Ha szép kérget kapott mindkét oldal mehetnek is a 150 fokra előmelegített sütőbe, hőlégkeverésen egészen pontosan 15 percre.

6.      Ha letelt az idő kivesszük a melleket, a korábban használt serpenyőt pedig ismét felforrósítva, felolvasztunk bene

7.      egy nagy evőkanálnyi vajat,

8.      2 kis ág kakukkfűvel és

9.      egy összeroppantott fokhagymával, és persze a sütőből kivett csirkemellekből kifolyt szaftot is hozzáöntjük.

10.   A csirkemelleket gyorsan átforgatjuk, és egy kanállal locsolgatjuk a fűszeres vajjal, míg mindenhol jól bevonja az ízletes szaft.

11.   Két perc pihentetés után már szervírozhatjuk is.



Forrás: https://streetkitchen.hu/receptek/ze-konyhai-tippjei-igy-susd-tokeletes-natur-csirkemellet/

2018. június 25., hétfő

Epres galette

Hozzávalók:

  • 30 dkg finomliszt
  • 2 ek. cukor
  • nagy csipet só
  • 17 dkg hideg vaj
  • fél citrom leve
  • 1 tojás sárgája
  • kevés hideg víz ha szükséges
Töltelék:
  • kb. fél kg eper
  • 1-2 ek. cukor
  • 2 ek. kukoricakeményítő (vagy vaníliás pudingpor)
  • 1-2 ek. eperlekvár 
Lekenéshez:
  • 1 tojás fehérje
  • 1 ek. barnacukor
  • mandulaszeletek
Kimérem a lisztet, a cukrot, a sót és összevegyítem. Hozzáadom a hideg vajat és az ujjaim hegyével, vagy egy villával gyors mozdulatokkal morzsásra keverem. Hozzáadom a tojást, a citrom levét és ha szükséges 1-2 ek. jeges vizet. Villával keverem tovább, amikor már nagyobb darabokba összeálla  tészta, akkor a kezemmel összenyomkodom, mintha vizes homokot tapicskolnék. Nem szabad gyúrni, mert akkor nem lesz omlós. Fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe legalább 30 percre.
Amíg a tészta pihen, elkészítem az epret. Megmosom, kicsumázom és feldarabolom, félbe vagy négybe, az eper méretétől függően. Meghintem a cukorral és a keményítővel (vagy pudingporral). Összekeverem.
Egy sütőpapíron 2-3 mm vastag körlapot nyújtok a hideg tésztából. Óvatosan átemelem egy nagy sütőlemezre a papírral együtt. Megkenem az eperlekvárral. (ez elhagyható, de én szeretem, met így biztosan nem ázik el a tészta a töltelék alatt). Közepére halmozom az epret úgy, hogy körben 2-3 centimétert a tésztából szabadon hagyok. Csinosan elrendezem az epret, majd a tészta szélét óvatosan ráhajtogatom. Kissé felverem a tojásfehérjét, megkenem vele a tészta szélét, megszórom barnacukorral és mandulalapokkal.
200 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt szép pirosra sütöm. Szinte mindig kifolyik egy kis gyümölcslé a tepsire. Ezt a sűrű, illatos gyümölcsszószt (mindek nevezzem?) még melegen visszakanalazom a pitére, ettől szép fényes lesz a gyümölcs rajta.
 
Forrás: http://www.limarapeksege.hu/2018/05/epres-galette.html

Zöldséges szójás kacsamell wokban

Hozzávalók:
  • fél kg. kacsamell belső filé (nyilván az egész kacsamellből is lehet, csak kicsit drágább, itt meg kifejezetten kis csíkokra vágjuk amúgyis). 
  • 1 csokor újhagyma vagy 1 póréhagyma
  • 1 közepes cukkini
  • 2 sárgarépa
  • 2 zellerszár
  • 3 gerezd fokhagyma
  • egy darabka gyömbér
  • 2-3 ek. szójaszósz
  • szezámolaj
  • szezámmag 
  • chili
  • 1 lime
  • a tálaláshoz: rizs

A kacsamell belső filét (amit én a SPAR hentespultjában szoktam venni, az egész kacsamellhez képest majdnem féláron) vékony csíkokra vágjuk és néhény kanál szójaszósszal összeforgatjuk és picit állni hagyjuk.Sózni nem szükséges, mert a szójaszósz elég sós. Amíg a hús pihen, a zöldségeket nagyjából azonos méretű csíkokra (julienre) vágjuk. 
A wokot jól felforrósítjuk és kevés szezámolajon gyorsan körbepirítjuk a kacsamell csíkokat, néhány perc kell neki, mire szemmel látható pörzsanyag alakul ki a hús felszínén, addigra egész biztosan belül is elkészül. Nem szabad túlsütni, mert kiszárad.

A végén megszórjuk szezámmaggal és még egyszer átforgatjuk (a szezámmag gyorsan meg tud égni és akkor keserű lesz, úgyhogy innentől óvatosan!). A húst kiszedjük egy tálra. 
A wokba ha szükséges még egy kis olajat teszünk és jöhetnek a zöldségek "puhulási"  sorrendben: a répa, a zellerszár és a hagyma mehet egyszerre, erre reszeljük a gyömbért, rászórjuk az apróra vágott fokhagymát és ha csípősre akarjuk akkor az apróra vágott chili paprikát is.

Néhány perc pirítás után hozáadjuk a cukkinit is. Amint elvesztették a zöldségek a nyersességüket, már kész is. Ekkor visszaöntjük a húst a wokba, ráfacsarjuk a lime levét és sózzuk-borsozzuk az egészet (a zöldségeknek azért nem árt, de csak pirítás után, hogy ne eresszenek levet).
 Rizstésztával is össze lehetne forgatni, de mi most párolt rizst ettünk hozzá (a gyerekek kedvéért).

Forrás: http://rozekacsa.blog.hu/2015/10/31/zoldseges_szojas_kacsamell_wokban

Klasszik kínai csirke házilag

 

A szószhoz:


3 ek cukor
2 tk kukoricakeményítő
120 ml csirkealaplé vagy víz
3 ek szójaszósz
2 ek rizsbor (mirin)
2 ek rizsecet
1 ek szezámolaj

A csirkéhez:


2 tojásfehérje
2 ek rizsbor (mirin)
2 ek szójaszósz
600 g csirkecombfilé (3 cm-es darabokra vágva)
olaj a sütéshez
95 g kukoricakeményítő
100 g liszt
1 ek szezámolaj
2 gerezd fokhagyma
1 ek reszelt friss gyömbér
2 friss vagy szárított vörös chili
4 szál újhagyma
1 ek szezámmag
főtt fehér rizs
 
A szószhoz egy közepes tálban a cukrot és a kukoricakeményítőt összekeverjük. A csirkealaplevet, a szójaszószt, a rizsbort, az ecetet és a szezámolajat szintén összekeverjük és ebben feloldjuk a cukros keményítőt. Félretesszük egy időre.
 
A csirkéhez: Egy tálban összekeverjük a tojásfehérjét, a bort és a szójaszószt. Hozzáadjuk a csirkét, és ebben a marinádban hagyjuk a madarat 15 percig, addig felmelegítjük az olajat 180 fokra egy wokban. Egy közepes tálban összekeverjük a kukoricakeményítőt, a lisztet és a sót. A csirkedarabokat a keverékbe forgatjuk. A csirkét kis adagokban sütjük aranybarnára, ropogósra, kb. 4 perc alatt. Leitatjuk róla az olajat. Amikor az összes csirkét kisütöttük, óvatosan kiöntjük a megmaradt olajat a wokból. Tisztára töröljük a wokot egy papírtörlővel (óvatosan, mert még forró!). 
 
A szezámolajat közepesen magas hőfokra melegítjük. Hozzáadjuk a fokhagymát, gyömbért és a chiliket és folyamatosan kevergetve, körülbelül 30 másodpercig pirítjuk. Vigyázzunk az illóolajok nagyon durvák! Hozzáadjuk az előre összekevert szószt, és addig főzzük, folyamatosan kevergetve, amíg forrni nem kezd és kissé besűrűsödik kb. 2-3 percig. Beledobjuk a sült csirkét és együtt felforrósítjuk őket. Összekeverjük apróra vágott újhagymával és a szezámmaggal. Főtt rizzsel tálaljuk.  Ennyi.
 
Forrás: https://streetkitchen.hu/junk/klasszik-kinai-csirke-hazilag/  

Csirkecomb aszalt paradicsomos fetával sült csirkecomb, parmenzános cukkini tócsniva

Hozzávalók (4 főre): 
  • 4 egész csirkecomb
  • egy darabka fetasajt 
  • 4-5 nagyobb aszalt paradicsom (én most szárazat használtam, de az olajban eltett is jó)
  • oregano
  • só, bors, olívaolaj
  • 1 fej fokhagyma
  • fél citrom
  • 1 dl száraz fehérbor

A csirkecomb egy jolly joker alapanyag, bárhol hozzáférhető, olcsó, változatosan elkészíthető, gyakorlatilag mindenki szereti (a gyerekeim bármilyen formában megeszik!), szóval gyakran kerül nálunk az asztalra. A leggyorsabb verzió, amikor csak sózom, borsozom a combokat, egész fokhagyma gerezdeket dobok melléjük, citrom szeleteket és rozmaring ágakat fektetek rá, olívaolajjal meglocsolom, fehérbort öntök alá és kész is. Alufóliával letakarva 1 órán át sütöm, majd fólia nélkül még negyed órát, 200 fokon. Teendő vele kb 5 perc, fáradt hétköznap estéken szuper megoldás a gyors és egyszerű vacsorára.  Köretet bármit lehet csinálni hozzá. Ezzel gyakorlatilag le is írtam az elkészítést. 
Ma annyit variáltam, hogy a combok bőre alá apróra vágott aszalt paradicsommal és oreganoval elkevert fetasajtot tömködtem. A bőre extrán ropogósra sült, a hús meg isteni szaftos maradt. Egyszerű, de nagyszerű. 

Hozzávalók a cukkini tócsnihoz:
  • 500 g cukkini nagy lyukú reszelőn lereszelve
  • só, bors
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb lilahagyma, vagy pár szál újhagyma, esetleg póréhagyma
  • egy csokor friss kapor
  • 20 g reszelt parmezán 
  • 2 tojás
  • 3 ek. liszt
A reszelt cukkinit besózzuk és állni hagyjuk. Ha levet eresztett, akkor a lehető legalaposabban kinyomkodjuk (annál ropogósabbra tudjuk sütni, minél szárazabb lesz), hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, borsozzuk, a zúzott fokhagymát, a kaprot, a parmezánt, ráütjük a tojásokat és elkeverjük a liszttel. A masszát egy serpenyőben, forró olajon, kanalanként sütni kezdjük, ha már szép színe van megfordítjuk és készre sütjük. 

Egy fél pohár görög joghurtba belefacsartam a csirkéken sült citrom levét és hozzákevertem 4 gerezdet a vajpuhára sült fokhagymából. Sóztam, borsoztam, ez lett a mártogatós mellé. 

Forrás: http://rozekacsa.blog.hu/2015/08/18/valtozatok_csirkecombra

2018. június 6., szerda

Málnás brownie

http://sutitakarok.cafeblog.hu/2014/07/16/malnas-brownie-30-perc-alatt-a-mennyekben/

Burgonya


Hozzávalók 4 főre
1 kg sárga, vékony héjú burgonya
1 ek só
50 ml olaj
2 tk paradicsompüré

A fűszerkeverékhez:
1 ek durvára őrölt bors
1 nagy tk pirospaprika
1 tk oregánó
2 ek fokhagymapor
1 tk kakukkfű

A burgonyát héjastól alaposan megmossuk és rusztikus, vaskos cikkekre vágjuk.
Lábosba dobjuk és annyi forró vízzel felöntjük, hogy épp ellepje, majd megsózzuk.
Forrástól számítva 2 percig főzzük, majd leszűrjük, és összekeverjük az olajjal, és egy kanál vízzel felhígított paradicsompürével.
Sózzuk és megszórjuk a fűszerkeverékkel, jól összerázzuk, majd szétterítjük egy sütőpapírral bélelt tepsiben, úgy, hogy a vágott felületek mindig felfele álljanak.
200 fokra előmelegített sütőben sütjük 30-35 percig, majd kivesszük és még melegen felfaljuk!
Fogyasszuk egy hideg barna sörrel, hogy igazán vagány vacsoránk legyen!

2018. május 16., szerda

Lilahagyma lekvárhoz:


Hozzávalók (4 személyre):


lilahagyma lekvárhoz:

50 dkg lilahagyma
2 ek méz
2 dl száraz vörösbor
3 ek balzsamecet
2 ek barnacukor
bors

Elkészítés:

20 perces lila hagyma lekvár: a hagymákat vékony karikákra vágom. Kevés olívaolajat hevítek amibe karamellizálom a mézet és a barna cukrot, majd rádobom a hagyma karikákat és lefedve párolom 5-6 percig. Ezután hozzáöntjük a bort és a balzsamecetet, majd hagyjuk, hogy az ecet szúrós szaga elillanjon ezután lassú tűzön fonnyasztjuk a hagymát lefedve, hogy jól megpuhuljon ez körülbelül 15 perc. Ha a bor elpárolog lehet pótolni. A legvégén sózzuk és borsozzuk.


Forrás: http://fozniakarok.blogspot.hu/2010/01/libamaj-terrine-haladoknak-lilahagyma.html

2018. április 4., szerda

Áfonyás pite




Hozzávalók – 21 cm átmérőjű tarte formához:
30 dkg liszt
20 dkg hideg vaj felkockázva
kb. 6 evőkanál áfonyalé
csipet só

A töltelékhez:
15 dkg áfonya
2 nagyobb alma meghámozva, felszeletelve
15 dkg barna cukor
1 tk őrölt fahéj
1/2 citrom leve
1 evőkanál kukoricakeményítő

Elkészítés:
  1. A tésztához morzsoljuk el a vajat és a sóval kevert lisztet, majd apránként adjuk hozzá az áfonyalevet, de csak annyit, amennyitől összeáll. 
  2. Gyúrjuk golyóvá, osszuk szét nagyjából 1/3 – 2/3 arányban, majd lapítsuk ki, és sütőpapírba csomagolva tegyük a hűtőbe fél órát pihenni. 
  3. Közben keverjük össze a töltelék hozzávalóit, és tegyük félre. 
  4. Melegítsük elő a sütőt 180ºC-ra. 
  5. A nagyobb tésztát lisztezett felületen, vagy két sütőpapír között nyújtsuk ki 4-5mm vastagra, kicsit nagyobb átmérőjűre, mint a sütőforma, majd simítsuk bele. 
  6. A másik tésztát is nyújtsuk ugyanilyen vastagra, csíkokra is vághatjuk, vagy formákat is kiszúrhatunk belőle, ha díszíteni akarjuk a pite tetejét.
  7. Halmozzuk a tésztába a tölteléket, de az időközben eresztett lé nélkül, majd fedjük be a másik tésztával, a széleit nyomkodjuk össze, és vágjuk le a túllógó részeket, a közepébe vágjunk lyukat, ahol a gőz kiszabadluhat. 
  8. Süssük 45 percig, vagy amíg a teteje egész halványan megpirul. Hagyjuk hűlni, langyosan, vagy szobahőmérsékleten a legfinomabb.
Forrás: https://lilafuge.hu/lila_pite/

2018. március 25., vasárnap

Házi francia krémes





Így a hozzávalók 12 kockához:
2 tekercs levelestészta (nem a fagyasztott, hanem a hűtőpultos tekercses)

A krémhez:
8 tojás
10+10 dkg cukor
5 dkg liszt
2 dkg zselatin (Cs.K. 2 lapzselatin)
5 dl tej
5 dkg vaj
fél vaníliarúd
1 kk ecet
Cs.K. 2 db reszelt citrom
Cs.K. 2 dl tejszín a krém tetejére


Eszköz: sütőkeret – olyan, mint a tortagyűrű, csak négyszögletes. Ennek hiányában pontosan akkora tepsi vagy tál, amekkorába a lapot bele tudjuk fektetni, és az oldala megtartja a krémet. Szóval, sütőkeret nélkül kicsit bajos, de megoldható.

Teendők:
1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokosra, vegyük ki a rácsot. Tekerjük ki az egyik tésztát, helyezzük sütőpapírral együtt a rácsra, szurkáljuk meg villával, majd tegyük a sütőbe 15-17 percre, amíg épp finoman sárgulni nem kezd a teteje. Akkor vegyük ki a ráccsal együtt (ne égessük meg a kezünket), majd próbáljuk meg megfordítani a tésztát a papíron, szintén anélkül, hogy összeégetnénk magunkat. Egyúttal nyomkodjuk is le, hogy ne legyen magas. Tegyük vissza újabb 5 percre a sütőbe, hogy ez a másik fele is megsüljön. Ugyanígy járjunk el a másik lappal is majd.
2. Amíg a lapok sülnek, nem kell tétlenül üldögélnünk, ásítozva, hanem a holtidőt felszámolva készítsük el a krémet.
Válasszuk szét a tojásokat, méghozzá a fehérjéket egy jó nagy tálba, a sárgákat egy lábasba gyűjtsük. Keverjük habosra a sárgákkal az egyik 10 deka cukrot, adjuk hozzá a lisztet, a zselatint, a tejet, a fél vaníliarúd kikapart magjait, és lassú tűzön, FOLYAMATOS kevergetés mellett addig forrósítjuk, amíg be nem sűrűsödik a krém. Ne forraljuk, és azért kell egyfolytában kevergetni, mert nagyon könnyen leég. Higgyetek nekem. Zárjuk el alatta a lángot, és keverjük bele a vajat.
3. Közben az egyik lapunk már bizonyára megsült, hagyjuk hűlni, majd tegyük egy nagy tálcára, és vegyük körül a sütőkerettel. Avagy tegyük a pontosan ugyanakkora tepsibe, tálba.
4. Verjük habbá a fehérjét az ecettel és a cukorral. Keverjük a habba sárga krémet, és öntsük rá a tésztára.
5. A másik tésztát vágjuk 12 egyforma kockára (4×3), és tegyük a krém tetejére. Ne kevergessük a kockákat (jó-jó, tudom, hogy igazából téglalapok), pontosan ugyanolyan sorrendben tegyük a krémre, ahogy vannak, az alsó lappal megegyező elhelyezkedésben (hülyén hangzik, de azért érthető, ugye?).

Tegyük hűtőbe a sütit legalább 2 órára, utána osszuk szét a családnak.
Forrás: http://maimoni.cafeblog.hu/2013/07/13/hazi-kremes/

Perfekt töltött csirkecomb




Hozzávalók 4 személyre:
  • 4 csirkecomb
  • 1 ek vaj
A töltelékhez:
  • 4 zsemle                                                                                
  • fél fej vöröshagyma                                                                      
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 gomba
  • 2 marék zöldborsó
  • 1 sárgarépa
  • 2 csokor petrezselyem
  • 2 tojás
  • só, bors
  • 1 mk majoranna

A szikkadt zsemléknek egy kés segítségével leszedjük a héját, a belét vízbe áztatjuk és jól kinyomkodjuk. A gombát és a sárgarépát kis darabokra vágjuk és összekeverjük a zúzott fokhagymával, a finomra vágott vöröshagymával, a tojással, a petrezselyemmel és a fűszerekkel, majd mindezt a kinyomkodott zsemléhez adjuk. 

Összekeverjük, majd egy eldobható habzsákba szedjük a tölteléket. A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, majd a zsákra vágunk egy lyukat és a csirkecomb bőre alá tolva megtöltjük a combokat. Ezután fogvájóval vagy hústűvel megtűzzük a kritikus pontokat, megkenjük az olvasztott vajjal és 180 fokos előmelegített sütőben 55-60 perc alatt pirosra sütjük.

Forrás: https://zemagazin.hu/receptek/brutalis-fogasok/perfekt-toltott-csirkecomb/?view=full#showfull 

2018. március 2., péntek

Torta della nonna




A hozzávalókat 29-30 centi átmérőjű pitetálra méreteztem. 
A tésztához (pasta frolla):
30 dkg liszt
8 dkg porcukor
15 dkg vaj
1 tojás
2 tojássárga
1 citrom héja

A krémhez:
1 l zsíros tej
8 tojássárga
7 dkg keményítő
15 dkg cukor
fél vaníliarúd kikapart magjai
1 citrom
A tetejére:
5 dkg fenyőmag
porcukor

1. A tésztához a puha vajat elkeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a tojást és a sárgákat, majd a lisztet, a reszelt citromhéjat, és összedolgozzuk a tésztát. Folpackba csomagoljuk, majd egy jó órára hűtőbe tesszük.

2. Elkészítjük a krémet: a tejet egy deci kivételével feltesszük melegedni. Beledobjuk a vaníliát.
Egy kis műanyag edényben összekeverjük a tojássárgákat a cukorral és a keményítővel, hogy könnyebben dolgozhassunk, beleöntjük azt az egy deci tejet, amit kihagytunk a lábasból. 

3. Amikor forr a tej, besűrítjük a keményítős keverékkel, amint a sűrűsödés megtörténik, le is vesszük a tűzhelyről, és hozzáadjuk a citromhéjat és -levet. Ha befedjük folpackkal, megakadályozzuk a “bőrösödést”, de nekem fenntartásaim vannak a folpack és a forró krém érintkezésével kapcsolatban. Inkább legyen bőrös, ha úgy adódik – de ha gyakran kevergetjük a krémet, nem lesz az.

4. Lisztezett gyúrólapon nyújtsuk ki a tészta kétharmadát, helyezzük az előkészített piteformába. Öntsük bele a krémet, majd a tészta kinyújtott maradék részével fedjük be. Szórjuk meg a fenyőmagokkal, próbáljuk kissé belenyomkodni a tésztába, ez jól hangzik, nekem nem megy.

Visszaugrik a tészta.

Na mindegy, tegyük a piténket 175 fokos sütőbe (alsó-felső sütés), és úgy 35-40 perc alatt süssük meg.

Hagyjuk kihűlni, a krém úgy áll össze igazán.

Forrás: http://maimoni.cafeblog.hu/2016/07/24/torta-della-nonna/

2018. január 11., csütörtök

Képviselőfánk

Hozzávalók kb. 20 kisebb fánkhoz:

  • 1 dl víz
  • 1 csipet só
  • 1 kk. kristálycukor
  • 60 g vaj/margarin
  • 100 g finomliszt
  • 4 tojás 
1. A vizet felforraljuk a sóval, cukorral és a vajjal/margarinnal. Egyszerre hozzáadjuk a lisztet (A), erőteljesen összekeverjük, és mérsékelt tűzön, folyamatosan kevergetve csak addig pirítjuk (2 perc), amíg a massza el nem válik az edény falától, az edény alján vékony fehér hártya nem képződik (B), a tészta pedig pattogó-sercegő, „égetett” hangot nem hallat (innen a neve).
2. Lehúzzuk a tésztát a tűzről, azonnal, erőteljesen belekeverünk 1 tojást, és hagyjuk majdnem teljesen kihűlni (C). Áttesszük egy keverőtálba, és egyenként, alaposan beledolgozzuk a maradék 3 tojást, elektromos habverővel jól kikeverjük (D), mert ettől lesz szép üreges, levegős a megsült fánkok belseje.
3. Sütőpapírral kibélelünk egy nagyobb tepsit vagy sütőlapot. A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra, az aljára beteszünk egy forró vízzel ujjnyira felöntött kisebb tepsit (a fánkok növekedéséhez-felfújódásához gőzre van szükség!).
4. A tésztát 10-12 mm átmérőjű csillagbetéttel ellátott nyomózsákba szedjük (E), és 3-4 cm távolságra egymástól (sütés közben jócskán megnőnek!) 2-3 cm átmérőjű vagy a további felhasználásnak megfelelő, tetszőleges nagyságú halmokat-rózsákat nyomunk a tepsire (F) (nyomózsák helyett 2 kiskanál is megteszi). Betesszük a sütőbe, és középső bordamagasságon 25-30 percig, aranysárgára sütjük őket. A sütő ajtaját sütés közben nem szabad kinyitni, mert összeesik a tészta!
5. A sütőből kivett fánkok tetejét azonnal-forrón, ollóval vagy fűrészfogú késsel le- illetve bevágjuk, hogy a gőz azonnal távozhasson a belsejükből. Ha ugyanis a gőz bentreked, a fánkok összetöppednek, elvesztik ropogósságukat! Az esetleges hártyaszerű tésztadarabkákat-maradványokat egyszerűen kiemeljük a fánkok belsejéből és hagyjuk őket egészen kihűlni, majd az egyes receptek szerint dolgozunk vele tovább.


Fontos:

– A friss tojásokat igen alaposan, türelmesen, egyenként dolgozzuk bele a masszába, hogy minél egyenletesebben eloszolhassanak benne – ettől lesznek szép, üregesek a fánkok.
– Az előmelegített, forró sütő aljára tegyünk egy forró vízzel 2-3 ujjnyira felöntött kisebb tepsit, lábaskát vagy konzervdobozt, mert ahhoz, hogy a tészta szépen felfújódhasson, gőz szükséges.
– A gőz jelenléte sarkalatos pont, ezért nem szabad sütés közben (de legalábbis a megadott sütési idő kétharmadáig) kinyitni a sütő ajtaját. És ez az oka annak is, hogy a sütőből kivett, még forró fánkokat fűrészpengéjű késsel vagy ollóval ajánlatos azonnal felvágni, ugyanis ha a gőz a belsejükben reked, a fánkok összetöppednek, tésztájuk pedig megereszkedik, holott akkor az igazi, ha ropogós marad.

Forrás:http://www.lajosmari.hu/recept/128/alaprecept--kepviselofank--avagy