Oldalak

2018. április 4., szerda

Áfonyás pite




Hozzávalók – 21 cm átmérőjű tarte formához:
30 dkg liszt
20 dkg hideg vaj felkockázva
kb. 6 evőkanál áfonyalé
csipet só

A töltelékhez:
15 dkg áfonya
2 nagyobb alma meghámozva, felszeletelve
15 dkg barna cukor
1 tk őrölt fahéj
1/2 citrom leve
1 evőkanál kukoricakeményítő

Elkészítés:
  1. A tésztához morzsoljuk el a vajat és a sóval kevert lisztet, majd apránként adjuk hozzá az áfonyalevet, de csak annyit, amennyitől összeáll. 
  2. Gyúrjuk golyóvá, osszuk szét nagyjából 1/3 – 2/3 arányban, majd lapítsuk ki, és sütőpapírba csomagolva tegyük a hűtőbe fél órát pihenni. 
  3. Közben keverjük össze a töltelék hozzávalóit, és tegyük félre. 
  4. Melegítsük elő a sütőt 180ºC-ra. 
  5. A nagyobb tésztát lisztezett felületen, vagy két sütőpapír között nyújtsuk ki 4-5mm vastagra, kicsit nagyobb átmérőjűre, mint a sütőforma, majd simítsuk bele. 
  6. A másik tésztát is nyújtsuk ugyanilyen vastagra, csíkokra is vághatjuk, vagy formákat is kiszúrhatunk belőle, ha díszíteni akarjuk a pite tetejét.
  7. Halmozzuk a tésztába a tölteléket, de az időközben eresztett lé nélkül, majd fedjük be a másik tésztával, a széleit nyomkodjuk össze, és vágjuk le a túllógó részeket, a közepébe vágjunk lyukat, ahol a gőz kiszabadluhat. 
  8. Süssük 45 percig, vagy amíg a teteje egész halványan megpirul. Hagyjuk hűlni, langyosan, vagy szobahőmérsékleten a legfinomabb.
Forrás: https://lilafuge.hu/lila_pite/